Program
|
01
részletes program hamarosan!
|
15:00
|
|
30
részletes program hamarosan!
|
19:00
|
előadók
és kapcsolódó program - 2025

(szül. 1926. február 19., Lugos) a kortárs zene egyik legjelentősebb magyar alakja, zeneszerző, zongoraművész és pedagógus, a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagja. Kétszeres Kossuth-díjas és háromszoros Erkel Ferenc-díjas művész, aki 2024-ben elnyerte a rangos Wolf-díj (zene) elismerést a Magyar Tudományos Akadémia felterjesztésére. A nemzetközi zsűri indoklása szerint „Kurtág György zenéje hozzájárul a világ kulturális örökségéhez”.
Tanulmányait a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola intézményben végezte, ahol többek között Kadosa Pál, Veress Sándor és Farkas Ferenc tanítványa volt. Már pályája elején kapcsolatba került a francia zenei élettel: Párizsban Darius Milhaud és Olivier Messiaen mesterkurzusain is részt vett. Hazatérése után szólistaként és pedagógusként dolgozott, majd évtizedeken át tanított a Zeneakadémián, ahol meghatározó kamarazene-tanárrá vált.
Művészetére nagy hatást gyakorolt Bartók Béla öröksége, valamint Anton Webern tömör, koncentrált hangzásvilága. Kompozícióira a rövid formák, a sűrített kifejezés és az intenzív érzelmi tartalom jellemző. A Wolf-díj indoklása szerint zenéje a 20–21. századi ember egzisztenciális kérdéseit vizsgálja, olyan alapvető érzelmeket állítva középpontba, mint a szerelem, a gyász, a félelem, a szorongás, valamint a harmónia és a megbékélés iránti vágy.
Nemzetközi áttörését az 1981-ben bemutatott A boldogult R. V. Truszova üzenetei hozta meg, amely Pierre Boulez felkérésére készült az Ensemble intercontemporain számára. Legfontosabb művei közé tartozik a Játékok zongorasorozat, a Kafka-töredékek, valamint számos irodalmi ihletésű vokális kompozíció, amelyekben többek között Pilinszky János és József Attila verseit zenésítette meg.
Együttműködött a nemzetközi zenei élet számos kiemelkedő művészével és együttesével, köztük Kocsis Zoltán és Schiff András zongoraművészekkel, valamint a Berlini Filharmonikusok és a Royal Concertgebouw Orchestra együtteseivel. Első operáját, a Fin de partie című művet – Samuel Beckett darabja nyomán – 2018-ban mutatták be a milánói Teatro alla Scala színpadán.
Kurtág hosszabb időt töltött Berlinben, Bécsben és Franciaországban, majd később visszatért Magyarországra. Kiemelkedő hatású pedagógusként ma is tart mesterkurzusokat, és idős kora ellenére is aktív alkotóként tartják számon; a nemzetközi zenei élet egyik legjelentősebb kortárs zeneszerzője.
és kapcsolódó program - 2025

Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas hegedűművész, karmester, érdemes művész, a Keller Vonósnégyes alapítója, a Concerto Budapest (korábban Magyar Telekom Szimfonikus Zenekar) zeneigazgatója.
Hétéves korában kezdett hegedülni, tizennégy évesen került a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolára, tanárai Kovács Dénes, Rados Ferenc és Kurtág György voltak, Salzburgban Végh Sándor tanítványa volt. 1983-ban megnyerte a Hubay-hegedűversenyt. Ezt követően Ferencsik János meghívására az Állami Hangversenyzenekar koncertmestere, egyidejűleg az Országos Filharmónia szólistája lett. 1984 és 1991 között a Budapesti Fesztiválzenekar koncertmestereként is működött. 1987-ben megalapította a Keller Quartettet (Keller András, Pilz János, Gál Zoltán, Szabó Judit), amellyel 1990-ben megnyerték a világ két legjelentősebb vonósnégyes versenyét: az Evianit és a Reggio Emiliai Borcianit. Az együttes rendszeres résztvevője a nagy európai és amerikai fesztiváloknak és hangversenyeknek, többször turnéztak Japánban, Közép- és Dél-Amerikában, valamint Új-Zélandon.
Keller András pályáján kiemelkedő eseménynek számítottak a Végh Sándorral való fellépések, a Solti György felkérésére Bartók Béla halálának 50. évfordulójára a londoni Barbicanban adott ünnepi hangverseny, valamint Diana hercegnő meghívása. Szóló- és kamarazene felvételeivel elnyerte a legrangosabb díjakat, például 1996 és 2006 között hat alkalommal a Deutsche Schallplattenpreist. Megkapta Bonn város kitüntetését, Olaszországban pedig az Év Művészének választották. További díjai: MIDEM Classical Award (kétszer), Victoire Prix, a japán Record Academy Award, a francia Grand prix du Disque. 2007 májusában neki ítélték az év legjobb kamarazenei felvételéért járó belga Caecilia Prix-t.
Rendszeres vendégművésze a legjelentősebb fesztiváloknak, mint a salzburgi Festwochen, a luzerni, montreux-i fesztivál, a London Proms, a Mostly Mozart New York, a Berliner Festspiele, a Schubertiade, a Wiener Festwochen, a Schleswig-Holstein Musik Festival, a Prague Spring. Keller András világszerte tart mesterkurzusokat, többek között az Internationale Sommerakademie-n, a Prussia Cove IMS mesteriskolában, az egyesült államokbeli Yale Egyetemen, a firenzei Accademia Fiesolén vagy a londoni Royal Academy of Music-on. Koncertkörútjai során szinte a világ összes vezető koncerttermében megfordult: Musikverein, Konzerthaus (Bécs), Royal Albert Hall, Barbican (London), Berliner Philharmonie, Konzerthaus (Berlin), Accademia di Santa Caecilia (Róma), Concertgebauw (Amszterdam), Carnegie Hall, Lincoln Center (New York).
A kortárs zene elkötelezett előadója, szoros kapcsolatban áll Kurtág Györggyel, akinek több jelentős művét bemutatta és játssza világszerte. Karmesterként 2003 februárjában debütált az Orchestre di Padova e Veneto élén. 2005 óta szerkeszti és irányítja a Pannonhalmi Arcus Temporum Fesztivál zenei programjait. 2006-ban Várjon Dénessel elindította a Végh Sándor Zenei Esteket, és megalapították a Végh Filharmóniát. 2007. augusztus 1-jétől a Távközlési Zenei Alapítvány Kuratóriumának döntése alapján a Magyar Telekom Szimfonikus Zenekar (jelenlegi nevén Concerto Budapest) zeneigazgatója.
A Concerto Budapest élére történő kinevezése döntő változást hozott a zenekar életében, hiszen 2007-től az egyre bővülő klasszikus repertoár mellett nagy hangsúlyt fektet az együttes a 20. századi, illetve a kortárs zenei művek előadására (sok esetben magyarországi bemutatására) is.
Nem csak a repertoár bővülése miatt jelentős Keller András vezetői munkája, hanem azért is, mert művészeti vezetése alatt olyan világhírű magyar muzsikusok szerepeltek már a zenekarral, mint Ránki Dezső, Kocsis Zoltán, Várjon Dénes, Kelemen Barnabás vagy Perényi Miklós. A kiváló magyar művészek mellett külföldi előadók is rendszeresen fellépnek a Concerto Budapest előadásain: a zenekar vendége volt már Jevgenyij Koroljov, Gidon Kremer, Boris Berezovsky, Gilles Apap, Kim Kashkashian, Sir James Galway, Isabelle Faust és Khatia Buniatishvili vagy Thomas Hampson.
Több tucat nemzetközi díja mellet 1995-ben Liszt-díjat kapott a Keller Quartet tagjaként, 2012-ben Bartók–Pásztory-díjjal és Érdemes Művész kitüntetéssel jutalmazták munkásságát.
2016 januárja óta a világ egyik legprominensebb zenei intézményének, a londoni székhelyű Guildhall School of Music and Drama-nak a professzora.
kapcsolódó program - 2025
és kapcsolódó program - 2025

és kapcsolódó program - 2025

pannonhalmi bencés szerzetes, 1980-ban született Szombathelyen. A Czuczor Gergely Bencés Gimnáziumban érettségizett Győrben. Teológiai tanulmányait a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolán végezte Budapesten. Klasszika-filológus, az ELTE-n német–latin szakos tanári diplomát szerzett. Doktori disszertációját Szent Jeromos szent életrajzaiból írta. Tanulmányai befejezése óta a Pannonhalmi Bencés Gimnáziumban tanári és diákotthoni nevelői munkakörben dolgozik. 2015 óta a Pannonhalmi Főapátság kulturális igazgatója, a Bencés Kiadó ügyvezetője, az Arcus Temporum művészeti fesztivál igazgatója, a Pannonhalmi Szemle főszerkesztője.
és kapcsolódó program - 2025

Mácsai Pál színművész Budapesten született 1961. március 31-én. Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, rendező, érdemes művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja. 2001 és 2004 között a Madách Kamara vezetője, majd 2004-től az Örkény István Színház alapító igazgatója.
Édesapja Mácsai István festőművész volt. Testvére Mácsai János zenetörténész. Színészi hivatását a Pince Színházban kezdte még gimnazistaként. Középiskolai tanulmányait a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnáziumban végezte, majd 1980-ban felvették a Színművészeti Főiskolára. 1984-ben szerzett színész diplomát. Diplomájának megszerzése után a budapesti Nemzeti Színház színésze lett, ahol 1989-ig szerepelt. Közben 1987 és 1990 között elvégezte a Főiskola rendező szakát is. 1989-ben a Madách Színház művészeként folytatta pályafutását, majd 1993-ban szabadúszóvá vált, mivel úgy érezte, hogy képességeit nem tudja megfelelően kiaknázni. Ebben az időszakban különböző színházakban vállalt szerepeket és rendezett. 2001-ben a Madách Kamara művészeti vezetőjévé nevezték ki. Pozícióját a színház 2004-es átalakulása és Örkény István Színházzá történt átnevezése után is megtartotta. A színház három évad alatt a Főváros egyik vezető művészszínháza lett, és 2004-ben felvette Örkény István nevét. 2010-ben az Örkény Színház szervezetileg is önállósult. 2023-ban bejelentette, hogy nem pályázik újabb ciklusra, megbízatása 2025-ben lejárt.
Szerepeire és rendezéseire is jellemző az erős tudatosság, a lényegre történő összpontosítás és a precizitás. Sokoldalú művészként tarják számon.
fotó:
és kapcsolódó program - 2025

kapcsolódó program - 2025
és kapcsolódó program - 2025

Fiatal kora ellenére Berecz Mihály már aktív szereplője a hazai koncertéletnek. Berecz Mihály hétéves korától tanult zenét: előbb hegedülni, majd két évvel később zongorázni kezdett. A két hangszer tanulását 10 éven keresztül párhuzamosan végezte. Zongora játékára, egyéni hangjára már korán, olyan nagy művészek figyeltek fel, mint Kocsis Zoltán, Vásáry Tamás, Vashegyi György, Keller András, Malcolm Bilson.
16 évesen már a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben játszotta el Ravel g-dúr zongoraversenyét Kocsis Zoltán vezényletével. Azóta számos magyar karmesterrel és zenekarral lépett fel együtt; külföldi fellépései közül kiemelkedik két berlini hangverseny, amelyet a Konzerthausban, illetve a Filharmóniában adott.
Berecz Mihály számos hazai és nemzetközi verseny nyertese, díjazottja. 2017-ben első helyezett lett a Debut Berlin és a II. Manhattan-i Zenei versenyen. 2018-ban megnyerte a londoni Királyi Akadémia Harriet Cohen Bach díját. Tanulmányait Londonban a Royal Academy of Music Zongoraművész szakán végezte kiemelkedő teljesítménnyel.
2021-ben a zurichi Anda Géza verseny Liszt-Bartók különdíjasa lett, ugyanebben az évben megkapta a Junior Prima Díjat. 2022 januárjától a Liszt Ferenc Zeneakadémia kamaratanszékének tanára. 2022 februárjában a Ciffra Alapítvány tehetség díjasa.
Repertoárja rendkívül széles: Bachtól kezdve kortárs zeneszerzők műveiig terjed. Több zenekritikus is felső fokon nyilatkozott kifinomult, stílus- és kottahű, ugyanakkor felszabadult, energikus interpretációiról, Vashegyi György karmester egy interjúban így fogalmazott: Berecz Mihály nemzeti kincs, hozzáfogható tehetséget, azt hiszem nem láttam még.
/Fotó: Marco Borggreve/
kapcsolódó program - 2025
és kapcsolódó program - 2025

forrás: staatsoper-berlin.de
fotó: Huszti István
kapcsolódó program - 2025
és kapcsolódó program - 2025

Forrás: niekdegroot.nl
kapcsolódó program - 2025
és kapcsolódó program - 2025

és kapcsolódó program - 2025

kapcsolódó program - 2025
és kapcsolódó program - 2025

A Concerto Budapest szólistája és szólamvezetője. Kortárs zenei hangversenyeknek is rendszeres és elkötelezett közreműködője szólistaként és kamarazenészként egyaránt. Játékát az arányok kiegyensúlyozottsága, a külsőségektől mentes, lényegre koncentráló zenei felfogás és a különlegesen tiszta csengésű fuvolahang jellemzi.
és kapcsolódó program - 2025

kapcsolódó program - 2025
és kapcsolódó program - 2025

és kapcsolódó program - 2025

Klenyán Csaba klarinétművész 1969-ben született Vácott. Zenei tanulmányait – az alapfoktól a felsőfokig – Szabó Ede, Maczák János, Mihalitz Gábor, Balogh József és Kovács Béla irányítása mellett végezte. Szólista, kamarazenész és a Concerto Budapest szólóklarinétosa. A klasszikus repertoár mellett jelentős hangsúlyt fektet a mai zene interpretálására is. Számtalan zeneszerző komponálta vagy ajánlotta neki darabjait. Alapító tagja a kortárs zenét játszó UMZE Kamarazenekarnak, az Új Dimenzió Műhelynek, 1999 óta a Weiner–Szász Kamaraszimfonikusok szólóklarinétosa. A klasszikus zene mellett rendszeresen játszik improvizációs zenét, melyben partnerei a magyar jazz- és improvizációs élet legkiválóbb muzsikusai. Számos nemzetközi verseny győztese. Hétszer nyerte el a Szerzői Jogvédő Iroda Artisjus-díját, 2001-ben Soros-díjat, 2003-ban Liszt-díjat kapott. Hanglemezei a BMC Records és a Hungaroton gondozásában jelennek meg.
és kapcsolódó program - 2025

Alig tízévesen felvették a Zeneakadémia Előkészítő Tagozatára, a különleges tehetségek osztályába. Édesapja mellett a legjobb hazai és külföldi mesterek tanították: Kiss András, Rados Ferenc, Zsigmondy Dénes, Bánfalvi Béla, Dr. Tavasz Istvánné Zsigmondy Magdolna, Igor Ozim, Yfhran Neumann, Yehudi Menuhin, Varga Tibor, Ruggiero Ricci. 1998-ban summa cum laude minősítésű diplomát szerzett.
- 1998 óta oktat a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen, hegedű szólamgyakorlatot.
- 1997 óta a Telecom Szimfonikus Zenekar, majd annak jogutódja, a Concerto Budapest koncertmestre és állandó tagja
- Az Akadémia Quartet primáriusa
- A Keller Quartet II. hegedűse
Hangszere egy Antonius Gagliano mesterhegedű. A Magyar Állam tulajdonában álló mesterhangszerek használatára kiírt 2021-es pályázaton nyerte el a hegedű használatának jogát öt évre.

29
zene
|
Zárókoncert – Jelenetek
15:30 – 16:45
Bazilika
|

pannonhalmi bencés szerzetes, 1980-ban született Szombathelyen. A Czuczor Gergely Bencés Gimnáziumban érettségizett Győrben. Teológiai tanulmányait a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolán végezte Budapesten. Klasszika-filológus, az ELTE-n német–latin szakos tanári diplomát szerzett. Doktori disszertációját Szent Jeromos szent életrajzaiból írta. Tanulmányai befejezése óta a Pannonhalmi Bencés Gimnáziumban tanári és diákotthoni nevelői munkakörben dolgozik. 2015 óta a Pannonhalmi Főapátság kulturális igazgatója, a Bencés Kiadó ügyvezetője, az Arcus Temporum művészeti fesztivál igazgatója, a Pannonhalmi Szemle főszerkesztője.
kapcsolódó program - 2025
|
01
részletes program hamarosan!
|
15:00
|
|
06
spiritualitás
|
Orgonák, vásznak, mesterek Séta a főapátság orgona- és képzőművészeti gyűjteményében
09:00 – 10:30
Diákkápolna - Bazilika - Káptalan-terem
|
|
13
spiritualitás
|
Exkluzív vezetés az Arcus Baráti Kör részvevőinek
15:00 – 16:00
Barokk ebédlő
|

Mácsai Pál színművész Budapesten született 1961. március 31-én. Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, rendező, érdemes művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja. 2001 és 2004 között a Madách Kamara vezetője, majd 2004-től az Örkény István Színház alapító igazgatója.
Édesapja Mácsai István festőművész volt. Testvére Mácsai János zenetörténész. Színészi hivatását a Pince Színházban kezdte még gimnazistaként. Középiskolai tanulmányait a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnáziumban végezte, majd 1980-ban felvették a Színművészeti Főiskolára. 1984-ben szerzett színész diplomát. Diplomájának megszerzése után a budapesti Nemzeti Színház színésze lett, ahol 1989-ig szerepelt. Közben 1987 és 1990 között elvégezte a Főiskola rendező szakát is. 1989-ben a Madách Színház művészeként folytatta pályafutását, majd 1993-ban szabadúszóvá vált, mivel úgy érezte, hogy képességeit nem tudja megfelelően kiaknázni. Ebben az időszakban különböző színházakban vállalt szerepeket és rendezett. 2001-ben a Madách Kamara művészeti vezetőjévé nevezték ki. Pozícióját a színház 2004-es átalakulása és Örkény István Színházzá történt átnevezése után is megtartotta. A színház három évad alatt a Főváros egyik vezető művészszínháza lett, és 2004-ben felvette Örkény István nevét. 2010-ben az Örkény Színház szervezetileg is önállósult. 2023-ban bejelentette, hogy nem pályázik újabb ciklusra, megbízatása 2025-ben lejárt.
Szerepeire és rendezéseire is jellemző az erős tudatosság, a lényegre történő összpontosítás és a precizitás. Sokoldalú művészként tarják számon.
fotó:
kapcsolódó program - 2025
|
08
zene
|
Kamarakoncert
11:00 – 12:15
Boldogasszony-kápolna
|
|
16
irodalom
|
MINDIG ÉS ÖRÖKKÉ „aki hiszi, hogy el tud mondani egy történetet”
16:30 – 17:30
Koncertterem
|

kapcsolódó program - 2025
|
16
irodalom
|
MINDIG ÉS ÖRÖKKÉ „aki hiszi, hogy el tud mondani egy történetet”
16:30 – 17:30
Koncertterem
|

Fiatal kora ellenére Berecz Mihály már aktív szereplője a hazai koncertéletnek. Berecz Mihály hétéves korától tanult zenét: előbb hegedülni, majd két évvel később zongorázni kezdett. A két hangszer tanulását 10 éven keresztül párhuzamosan végezte. Zongora játékára, egyéni hangjára már korán, olyan nagy művészek figyeltek fel, mint Kocsis Zoltán, Vásáry Tamás, Vashegyi György, Keller András, Malcolm Bilson.
16 évesen már a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben játszotta el Ravel g-dúr zongoraversenyét Kocsis Zoltán vezényletével. Azóta számos magyar karmesterrel és zenekarral lépett fel együtt; külföldi fellépései közül kiemelkedik két berlini hangverseny, amelyet a Konzerthausban, illetve a Filharmóniában adott.
Berecz Mihály számos hazai és nemzetközi verseny nyertese, díjazottja. 2017-ben első helyezett lett a Debut Berlin és a II. Manhattan-i Zenei versenyen. 2018-ban megnyerte a londoni Királyi Akadémia Harriet Cohen Bach díját. Tanulmányait Londonban a Royal Academy of Music Zongoraművész szakán végezte kiemelkedő teljesítménnyel.
2021-ben a zurichi Anda Géza verseny Liszt-Bartók különdíjasa lett, ugyanebben az évben megkapta a Junior Prima Díjat. 2022 januárjától a Liszt Ferenc Zeneakadémia kamaratanszékének tanára. 2022 februárjában a Ciffra Alapítvány tehetség díjasa.
Repertoárja rendkívül széles: Bachtól kezdve kortárs zeneszerzők műveiig terjed. Több zenekritikus is felső fokon nyilatkozott kifinomult, stílus- és kottahű, ugyanakkor felszabadult, energikus interpretációiról, Vashegyi György karmester egy interjúban így fogalmazott: Berecz Mihály nemzeti kincs, hozzáfogható tehetséget, azt hiszem nem láttam még.
/Fotó: Marco Borggreve/
kapcsolódó program - 2025
|
19
zene
|
Éjszakai koncert
21:45 – 23:00
Boldogasszony-kápolna
|

forrás: staatsoper-berlin.de
fotó: Huszti István
kapcsolódó program - 2025
|
29
zene
|
Zárókoncert – Jelenetek
15:30 – 16:45
Bazilika
|

Forrás: niekdegroot.nl
kapcsolódó program - 2025
|
29
zene
|
Zárókoncert – Jelenetek
15:30 – 16:45
Bazilika
|

kapcsolódó program - 2025
|
03
zene
|
Nyitókoncert – Üzenetek ...virág az ember…
19:30 – 21:30
Bazilika
|
|
18
zene
|
Esti koncert - Töredékek / Játékok
19:00 – 21:00
Bazilika - Koncertterem
|

kapcsolódó program - 2025
|
18
zene
|
Esti koncert - Töredékek / Játékok
19:00 – 21:00
Bazilika - Koncertterem
|

A Concerto Budapest szólistája és szólamvezetője. Kortárs zenei hangversenyeknek is rendszeres és elkötelezett közreműködője szólistaként és kamarazenészként egyaránt. Játékát az arányok kiegyensúlyozottsága, a külsőségektől mentes, lényegre koncentráló zenei felfogás és a különlegesen tiszta csengésű fuvolahang jellemzi.
kapcsolódó program - 2025
|
03
zene
|
Nyitókoncert – Üzenetek ...virág az ember…
19:30 – 21:30
Bazilika
|
|
18
zene
|
Esti koncert - Töredékek / Játékok
19:00 – 21:00
Bazilika - Koncertterem
|

kapcsolódó program - 2025
|
08
zene
|
Kamarakoncert
11:00 – 12:15
Boldogasszony-kápolna
|

kapcsolódó program - 2025
|
06
spiritualitás
|
Orgonák, vásznak, mesterek Séta a főapátság orgona- és képzőművészeti gyűjteményében
09:00 – 10:30
Diákkápolna - Bazilika - Káptalan-terem
|
|
12
spiritualitás
|
Sípokkal keretezett stációk
15:00 – 16:00
Diákkápolna
|
|
27
zene és imádság
|
Napközi imaóra
13:00 – 13:30

Galéria