
Kedves Közönségünk!
Az idei, XIX. Arcus Temporum Művészeti Fesztivállal egyedi hangulatú, összművészeti „Zarándoklatra” hívjuk Önöket: a fesztivál öt hangversenyének mindegyike a zarándoklat egy-egy állomását jelképezi. Arvo Pärt szokatlanul áttetsző, mégis kivételesen elmélyült zenéi, valamint Haydn hol törékeny, hol éppen humoros vagy játékosan lendületes művei kísérnek minket ezen a vándorúton. A felcsendülő darabokat úgy illesztettük egymáshoz, hogy rezonáljanak az egyes stációk, a Hívás, az Elszakadás, Az út, a Merengés, végül a Megérkezés gondolati és érzelmi hátterével.
A Pannonhalmi Főapátság spirituális, lélegzetelállító és varázslatos akusztikájú terei lehetővé teszik, hogy egy-egy mű szokatlan elrendezésben szólalhasson meg, Az út során magunk is vándorolhatunk az egyes helyszínek között, a Merengés pedig egészen különleges hajnali esemény lesz, ahol a hangverseny alatt, együtt pillanthatjuk majd meg a bazilika ablakán át beszűrődő első reggeli napsugarat. A csodálatos hangszeres szólisták és kiváló együttesek mellett Barnás Ferenc író is velünk lesz, munkáiból készült felolvasószínházi előadás is megtekinthető lesz ezen a három napon.
Reméljük, hogy a meghitt koncertek, beszélgetések, a kiállítások és legfőképp a közösen szerzett élmények és együtt eltöltött idő jóvoltából Pannonhalma erre a kis időre olyan különleges szigetté változhat, ahol – még ha csak rövid időre is – valóban kiléphetünk a mindennapok kiszámíthatatlan és néha szorító eseményeiből. Bízunk benne, hogy minél többen velünk tartanak mindhárom napon, megélve a vándorlás teljes élményét – együttes utunk során pedig új gondolatokra lelünk, és olyan közösségformáló, egyedi élményekben lesz részünk, amelyeket a fesztivál lezárta után is sokáig viszünk majd magunkkal mindannyian.
Kíváncsian, várakozással és örömmel indulunk Önökkel útnak, és köszönjük, hogy velünk tartanak!
Győri Noémi és Madaras Gergely
Művészeti vezetők