A HÍVÁS

And I Heard a Voice, vagyis És hallottam egy hangot – szól az észt komponista, az idei Arcus Temporum egyik rezidens zeneszerzője, Arvo Pärt művének címe. A háromnapos zenei–-szellemi–-spirituális–-világi zarándoklat első állomásán a Bazilika legkülönbözőbb tereiből hallhatja Pärt és Joseph Haydn hangjait a közönség. „A hívás” című koncert, ahogy egy zarándokút is, több szempontból otthon kezdődik, hiszen a művészeti vezetők, Győri Noémi és Madaras Gergely nyitják meg a szerző hazáját is címében rejtő Estländlerrel. A zene szünet nélkül folyik át Haydn fuvolatriójába, majd Pärt már említett kórusműve zárja az első blokkot: „Boldogok a halottak, akik az Úrban halnak meg”. A tíz nemzet énekeseiből összeálló Cythera kórus előadása után Pärt New Yorkhoz írt zongorahimnusza következik, az első félidőt pedig Haydn rövid miséje zárja. A szinte családi vállalkozásnak nevezhető cseh Talich Quartet Haydn talán a jövőből érkező hívás hatására írt vonósnégyesét adja elő, végül Pärt osztott kórusra és orgonára írt Salve Reginája szólal meg.

Mona Dániel
zenetörténész

AZ ELSZAKADÁS

A zarándoklat lényege a változásra való igény, a mostani állapotunktól való elszakadás és a változáson keresztül történő fejlődés. Az élet folyamatos döntések és elszakadások sorozata. A napkelte elszakadás az éjszaka sötétjétől. Egy két fuvolára készített átirat elszakadás az eredeti vonósnégyestől, amelynek írásakor a mester Haydn és a növendék Beethoven épp szakított egymással, vagyis belátta, hogy nem egymásra van szükségük. Arvo Pärt szonatinája kiugrási lehetőség a Tallinni Konzervatórium elsős hallgatójának: elszakadás az ismeretlenségtől. A mű a neoklasszicizmus és az atonalitás bátor ötvözete. A Mozart-adagio elszakadás egy kedves baráttól, tisztelgés egy nagyszerű hegedűművész, Oleg Kagan és persze Mozart előtt. Ragaszkodás a klasszikus előd hangjegyeihez, de szabad értelmezése és kiegészítése azoknak. A koncertet záró Haydn-mű pedig már-már dorgáló válasz Mozart zenéjére, miközben álom és vízió arról, amit a zarándok előre elképzel az előtte álló út okozta változásról.

Mona Dániel
zenetörténész

MERENGÉS/SZEMLÉLÉS

A fesztivál talán legkülönlegesebb koncertjén a naplemenetenézést követően most az új nap legelső sugarait csodálhatja meg a hallgatóság. A Bazilika ablakán magának utat törő fényhez érzékeny, meghitt, finom zeneművek társulnak. Intim a környezet is: a közönség által körbevett zenészek végig a pódiumon vannak, és taps nélkül szólaltatják meg a műveket. A koncert a minden felesleget nélkülöző, lassan építkező Spiegel im Spiegellel indul, majd Haydn Adagiója folytatja az ébredezést. „Ha e világ éjszakája elmúlt” – hangzik el Pärt Hajnalcsillag című kórusművében, majd a szerző Miatyánk-feldolgozásának hangszeres átirata következik. Egy tízéves útkeresés eredménye, egy vadonatúj zenei nyelv első műve, a Für Alina világhírű hangjai után Haydn-blokk szól: a zongoratrióból kiragadott, valamivel élénkebb tempójú lassútétel után a szerző két világi témára írt kánonja csendül fel. Végül Pál apostol szavai vezetnek át minket a reggeli imához: „Amíg élünk, az Úrnak élünk, s ha meghalunk, az Úrnak halunk meg.”

Mona Dániel
zenetörténész